A Csalán út nevezetes háza, amely ma a magyar zene legnagyobb géniuszának emlékét őrzi és hirdeti, 1924-ben épült a budai erdők-dombok tövében. A környék, a Pasarét feletti lankák dúsan pompázó kertjeivel, ritkás lakóházaival, azokban az években még inkább volt része egy amolyan, mai szóval „tájvédelmi körzetnek”, mint a zajos fővárosnak. Friss illatokkal teli levegője, csupán madárcsicsergéstől hangos csendje, a természet kézzel fogható valósága ideális otthona lehetett a nagyváros lármáját, a gépek-motorok zaját az emberek tapintatlanságát oly nehezen elviselő alkotónak. Mert 1932-től az út akkor még 27-es, később 29-es számú kertje-háza lett Bartók Bélának – mint ahogy aztán a történelmi sors elrendelte – utolsó itthoni lakhelye. Ma múzeum, pontosabban tárgyi emlékeit féltve őrző, szellemiségét zenéjével rendre megidéző emlékhely.

Bartók egykor bérelt otthonát – ifjabb Bartók Béla anyagi hozzájárulásával – a zeneszerző születésének centenáriuma tiszteletére 1981-ben újította fel, s részben építette át emlékházzá a Főváros. Akkor, a háromszintes villát, Fazakas György építész tervei alapján alakították át. A földszinti, egykor önálló gondnoki lakásból fogadóteret hoztak létre egy szűk bejárati ajtóval. Az épülethez a ház homlokzati megjelenését is megváltoztatva új, tágas külső lépcsőházat toldottak, az első emeleti szobákat egybetárva hangversenyek számára alkalmas, bensőséges kamaratermet alakítottak ki. A második emeleten pedig, abban a három szobában, amelyekben főként Bartók lakott és dolgozott, rendezték be a múzeumot, az életutat bemutató tablókkal, valamint az utódok által gondosan megőrzött bútorainak és személyes tárgyainak egy kis részével. A ház homlokzatára is egy rácsos vasszerkezet került, orgonasípokat imitáló díszítéssel és egy funkcióját rosszul betöltő kicsi ajtóval.

A kertben szabadtéri hangversenyek rendezésére is alkalmas lépcsőzetes kőburkolatú theatron készült. Mellette áll Varga Imre elhíresült, másolatában Párizsban és Londonban is megtekinthető, egészalakos Bartók szobra.

A megnyitást követő negyed században az Emlékház és a kiállítás állaga sokat romlott. Mivel ifjabb Bartók Béla régi vágya az volt, hogy édesapja tárgyi hagyatékának megőrzött darabjait egy helyen állítsák ki, halála után 2 évvel, 1996-ban, Vásárhelyi Gábor, Bartók Béla jogutódja, kezdeményezte az Emlékház felújítását, illetve bővítését. A jogörökös 2006-ban kapott lehetőséget arra, hogy a felújítási és kiállítótér bővítési munkákat, saját költségén és saját kivitelezésben elkészíttesse és természetbeni adományként átadja. A rekonstrukció során a ház csaknem teljesen visszanyerte hajdani állapotát, és lehetőség nyílt arra, hogy Bartók Béla eredetileg is e házban lévő bútorai és tárgyai kiállíthatók legyenek az által, hogy a jogörökös kibővítette a tulajdonában lévő hagyatékból az Emlékházban ingyenesen letétbe helyezett részt, így a tárgyi hagyaték csaknem teljes egésze megtekinthetővé vált a látogatók számára.

Így tehát Bartók 125. születésnapjára Virághalmy Ágnes belsőépítész iparművész tervei alapján, Varga Csaba építész közreműködésével az egész ház megújult.

A földszinti bejárat új három szárnyas ajtaját Pölöskei József iparművész tervezte és készítette el. A külső lépcsőház funkciója miatt a helyén kellett, hogy maradjon ugyan, de a lépcsőkorlátot, Bartókhoz illően, Kós Károly mintakorlátja alapján készítette, cseréltette a művésznő. A belsőépítészeti helyreállítás eredményeképp, az első emeleti koncertterem visszakapta eredeti ablakait. A második emeleti három szobába kerültek Bartók Béla eredetileg is a házban lévő bútorai, közel abban az elrendezésben, ahogy Bartók idejében voltak, ebben Bartók Péter elrendezést mutató rajzai szolgáltak segítségül. Ugyancsak Virághalmy Ágnes tervei alapján készült el a padlástérben berendezett kiállítótér, melyben vitrinekben kaptak helyet Bartók Béla megmaradt személyes tárgyai.

A kiállítás, és benne immár az összes hagyatéki tárgy egy helyen, egyaránt megidézi az alkotót, a népzenetudóst, előadóművészt, de legfőképp a kivételes embert. Aki a 30-as évek derekán éppen itt, a külvilág zajaitól eredetileg még párnázott ajtóval is óvott, piciny emeleti dolgozószobájában vetette papírra, remekműveinek egész sorát: a Kétzongorás szonátát, a Kontrasztokat, vagy Paul Sacher és a Baseli Kamarazenekar számára a Divertimentót, és a Székely Zoltánnak ajánlott Hegedűversenyt.

De e rendkívüli környezetben, többek között Péntek Gyugyi György erdélyi asztalosmester mívesen faragott bútorai és a falakat ékítő, saját maga által gyűjtött, szebbnél-szebb népi relikviák között, napi népzenetudósi munkájához nélkülözhetetlen fonográfja és kedvelt Bösendorfer-zongorája társaságában születtek kamarazenei remeklései is. Többek között a kórusaink számára oly nélkülözhetetlen Egyneműkarok, a Péter fia zongoratanításához és pedagógiai munkásságához is kapcsolható Mikrokozmosz-sorozat, az V. vonósnégyes és ’39 novemberében az édesanyját gyászoló, de talán már lélekben a hazától búcsúzó, megrendítő VI. kvartett.

Tagadhatatlan, hogy ami otthonában látható, az Bartók zenéjében is mindig ott rejtőzködik: a népi kultúrához, a parasztemberekhez való őszinte kötődése, a természet tárgyainak végtelen szeretete, a világ megértésének kitartó vágya, szigorú rendszeretete, egész lényének már-már aszketikus puritánsága.

Az Emlékház az elmúlt több mint harminc év elteltével Bartók művészetének ismét méltó otthona lett: hangversenytermében rendszeresen a legkiválóbb hazai művészek tolmácsolják zongoraműveit, dalait, kamarazenei alkotásait, vagy mindazokat a klasszikus zeneműveket, amelyek e falak között, a zeneszerző életében is rendre felcsendülhettek. De e szellemiséghez talán joggal méltóak azok a rendezvények is, amelyeken gyakran a legújabb kortárszenei alkotások szólalnak meg, vagy a legtehetségesebb, még pályakezdő fiatal muzsikusok mutatkoznak be közönségüknek.

A Csalán úti emlékhely ma már világszerte ismert találkozóhelye Bartók tisztelőinek, a zeneértő közönségnek, fiataloknak, muzsikusoknak, vagy csak az éppen érdeklődőknek. Több mint harminc esztendő emlékkönyvei tanúskodnak a kivételes vendégekről, többek között Paul Sacher, Földes Andor, vagy éppen Jurij Szimonov látogatásáról.

Bartók Béla 1940. október 12-én e házból indult, hogy meghívásra az Egyesült Államokban dolgozzon átmenetileg. A ház bérletét fenntartotta abban a hitben, hogy egyszer visszatérhet majd e falak közé. Sajnos azonban csak 1988-ban térhetett vissza végleg hazájába, amikor földi maradványait két fia hazahozta és a Farkasréti Temetőben helyeztette el. Emlékét, művészetét és tárgyait a Csalán út 29-es ház falai is őrzik ma már.

Szirányi János – az Emlékház korábbi igazgatója